Hírek
2026. nov. 20.
Tarján Richárd
Gyászhír
Szomorúan adjuk tovább a hírt, hogy Mózesné dr. Galambos Irén nyugalmazott igazgató elhunyt. Mózesné dr. Galambos Irén 1982-2000 között vezette iskolánk jogelődjét, a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskolát. Meghatározó munkájával hozzájárult az intézmény fejlődéséhez, értékeinek megőrzéséhez. Diákjai, kollégái határozott vezetőként és nagy szakmai tudással rendelkező közgazdász tanárként, közvetlen személyiségként emlékezhetnek rá. Emberként és igazgatóként is a város ismert és elismert alakja volt. Munkássága és személyisége nyomot hagyott iskolánk történetében. Emlékét kollégái és tanítványai megőrzik. Vele készült korábbi interjú itt olvasható:

Interjú Mózesné dr.
Galambos Irénnel,
a Berzeviczy Gergely
Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgatójával
Ön hosszú ideig, 1982-től 17
éven át igazgatója volt intézményünknek. Hogyan mutatná be önmagát?
1944.
augusztus 19-én születtem Újvidéken. Jelenleg nyugdíjas vagyok, és a
családomnak élek. Új barátaimmal színházba, operába járok, és ha lehetőségem
van, akkor utazom.
Elmesélné, hogy milyen út
vezetett az igazgatói kinevezésig? Hogyan fordult az érdeklődése a közgazdasági
pálya felé, illetve milyen szerepet játszottak ebben az iskolák, amelyekben
tanult?
Általános
iskolai tanulmányaimat Bonyhádon végeztem, és befejezése után beiratkoztam a
Perczel Mór Közgazdasági Technikumba. Édesanyámnak az volt a véleménye - miután
jó tanuló voltam -, szerezzek egy szakmát, és hogyha a középiskolát is jó
eredménnyel végzem, akkor egyetemre is mehetek. A középiskolai tanáraim közül
kettőt kell megemlítenem: igazgatónkat, dr. Kende Ferencet, aki a statisztikát
tanította és dr. Pfeiffer Máriát, osztályfőnökömet, könyvvitel tanáromat, aki
később országos szakfelügyelő is volt. Ezen két tanárom, későbbiekben már
kollégám, megszerettette velem a közgazdasági tárgyakat. Miután országos
pályázatokat nyertünk statisztikából, országos döntőn vettem részt könyvvitelből,
tulajdonképpen elmélyedtem ebben a két tantárgyban, és negyedikben már
igazgatóm elfoglaltsága miatt néha statisztika órákat is tartottam. Így egyenes
út vezetett a közgazdasági egyetem tanári”B”szakára ahová, 1962-ben felvételt
nyertem. 1967-ben megszereztem a könyvvitel-statisztika szakos tanári
oklevelemet.
Voltak e kanyarok, esetleg
kitérők pályáján?
Tulajdonképpen,
amikor 1967-ben közgazdasági tanulmányaimat befejeztem, akkor Esztergomba
kerültem a Közgazdasági Technikumba, és itt kezdtem el tanítani. 1971-ben, miután
megszületett első gyermekem, nem jöttem vissza az iskolába, hanem az Építőipari
Szövetkezethez mentem főkönyvelőnek. Ezt a lépésemet nagyon megbántam, hiszen
mindig is a tanári pálya vonzott, de a későbbiekben hasznomra vált, hiszen gyakorlati
tapasztalatokkal egészült ki az elméleti tudásom. Az iskolába visszajönni már
nem tudtam, hanem az Ipari Vezetőképző-központban Esztergom-Kertvárosban
dolgoztam tovább főmunkatársi státuszban..
Ez
nagyon helyes lépés volt. Alapvetően meghatározta a későbbi pályámat, és
nagyban segítette igazgatói munkámat. Munkakörömben a közgazdasági tárgyakhoz
közel álló képzésekkel foglalkoztam. Olyan szervezési-vezetési tapasztalatokat
szereztem, amelyek sokat segítettek a további életemben. A
vezetőképző tanfolyamokon már foglalkoztunk a számítástechnikai
ismereteket igénylő szimulációs játékokkal. Ez a szakmai ismereteimet nagyban
bővítette, és a későbbiekben az iskolai munkában is segítségemre volt.
Segítette az informatika oktatás személyi és tárgyi feltételeinek
megteremtését. Ott dolgoztam 1982-ig. A szervezési-vezetési munkák mellett
tanítottam is, tehát tulajdonképpen a tanítási gyakorlatból sem estem ki.
1982
augusztus közepén megkeresett az akkori tanácselnök, hogy a Berzeviczy Gergely
Közgazdasági Szakközépiskolából az igazgató úr nyugdíjba vonul, és igazgatót
keresnek. Ez mint derült égből a villámcsapás ért engem, mert éppen akkor
utaztunk el egy kéthetes görög-török körútra. Annyi gondolkodási időt kértem,
hogy a nyaralás alatt végiggondoljam, hogy képes vagyok-e az iskolai igazgatói
feladatkörét ellátni, viszonylag fiatalon, ami abban az időben azért
megtisztelő dolog volt. Fel kellett mérnem, hogy a személyi, szakmai és egyéb
képességeim alkalmassá tesznek-e a feladatra. Azon is elgondolkoztam, hogy
milyen lesz visszamenni abba az iskolába, ahol már tanárként kezdtem, és ott is
hagytam a kollégákat. A végeredmény ismert: elvállaltam. Szeptember 1-jén úgy
álltam a tantestület elé, hogy magam sem tudtam, hogy mire vállalkozom. A nyitó
értekezleten bemutattak mint vezetőt, és akkor indult meg a tényleges munka.
Tanárai mellett esetleg
voltak-e olyan emberek, akik nagy hatást gyakoroltak Önre, akiket személyes
példaképként tekint?
Én
az a típusú ember vagyok, aki mindenkitől tanul, akitől lehet. A tanári pálya
felé történő orientációmban a már említett két tanárom volt a meghatározó. Az
egyetemen is nagyon sok olyan tanárral találkoztam, akik emberileg és
szakmailag is nagy hatással voltak rám, különösen, amikor visszakerültem a
szakközgazdász szakra. Külön talán dr. Párizs Lajost említeném, aki mentorunk
volt az öt éven keresztül. Mai napig is nagyon jó viszonyban vagyunk vele, és a
„száraz” szakmai tárgyak mellett sokat segített abban, hogy a zenei-irodalmi
műveltségünk is gyarapodjon. Színházba vitt bennünket, zenehallgatásra
invitált, zeneszerzőkről tartott előadást. Megpróbált minket teljes emberré
tenni.
Szeretnék érdeklődni, hogy
milyen nehézségekkel találta magát szemben önmagát, amikor igazgatóvá
kinevezték?
Most
vissza kellene képzelnünk magunkat a nyolcvanas évek időszakára, amit nehéz
elképzelni, mert abban az időben voltak olajos padlójú tantermek,
cserépkályhával és olajkályhával fűtöttünk. A minimális tárgyi felszerelés állt
rendelkezésre, és hogy mégis magas színvonalú oktatás folyt, az azoknak a nagy
tudású pedagógusoknak köszönhető, akik ott tevékenykedtek az iskolában. Amikor
visszakerültem, a tanári állományban a könyvvitel tanárok kétévente változtak.
Akkor már a gazdasági élet területén, ilyen szakmai képesítéssel, a
többszörösét lehetett keresni a pedagógusi fizetésnek. Erről a pótlásról
kellett gondoskodni. Néhányan azért tartósan maradtak, Matyók Lászlóné, Czifra
Zoltánné, és jómagam, akik keményen részt vettünk a könyvvitel, statisztika
tervezés tanításában. De azért hozzá kell tennem, azt, hogy amikor én
visszakerültem, akkor a pedagógusok nagy része már az idősebb generációhoz
tartozott.
Igazgatói
munkám során a tantestületben szinte egy teljes személycserét kellett
végrehajtanom. Bizonyára emlékeznek a kollégák, hogy a rendszerváltás tájékán
az orosz nyelv tanítását is megszüntették. Gondoskodni kellett a nyelvszakos
tanárok pótlásáról. Ez sem volt könnyű feladat. Bevezetésre került az
informatika tantárgy is. Nagyon nehéz volt megfelelő képesítésű és pedagógus
vénával megáldott embereket találni. Hála Istennek azt tudom mondani, hogy
sikerült nyelvtanárokkal, informatikusokkal feltölteni a tantestületet. Az
iskola tárgyi felszereléseiben is lényeges változások történtek. A teljes
iskolabútorzatot ki tudtuk cserélni, otthonossá tettük a tantermeket.
Megteremtettük az informatikai-, tanirodai-, gépírás- és nyelvoktatás korszerű
tárgyi feltételeit.
Ön mit gondol a közgazdasági
profilú középiskolai képzésről?
Azt
tudom mondani, hogy a Nemzeti Alaptanterv és az OKJ-s képzési bevezetésével megszűnt
az a fajta szakmai képzés, ami a tanulóknak alapos szakmai tudást adott, és a
gyakorlati munkában való elhelyezkedésüket segítette. Az egy-két éves szakmai
oktatást kevésnek tartom arra, hogy a gyerekek megfelelő elméleti tudást
szerezzenek. Nem helyeslem azt sem, hogy nincs meg az érési folyamat, nincs meg
a szakmai ismeretek egymásra épülése.
Ön akkoriban milyen
tantárgyakat oktatott?
Mindent
oktattam, ami a szakmámhoz tartozott, ugyanis az volt az alapelvem, hogy ahhoz,
hogy tudjam, a kollégák mit és hogyan csinálnak, ahhoz nekem is ismerni kellett
a tananyagot. Ugyanis más az, hogy ismerünk valamit az ismeretek szintjén, és
más az, hogy azt tanítjuk, és kidolgozzuk az óraterveken keresztül az óraszámi
bontást, a feleltetést, dolgozatírást. A lehetőségekhez képest, igyekeztem
mindent tanítani, ami egyrészt ebbe a szakmacsoportba tartozik, másrészt pedig
igyekeztem a 4 év alatt megfordulni minden osztályban. Szinte minden évben
érettségiztettem könyvvitelből, statisztikából, kiegészítő tagozaton, esti
tagozaton tanítottam, tehát kivettem a részem a mindennapok munkájából.
Önnek melyek a legkedvesebb
élményei a tanári illetve igazgatói pályájáról?
A
tanári pálya élményei a tanulókhoz, osztályközösségekhez kapcsolódnak. Voltak csoportok,
ahol statisztikából az érettségi eredmények fele ötös volt, a másik fele
négyes. A tanulóink nagy része abban az időben egyetemen, főiskolán
szakirányban tudta folytatni tanulmányait. Az, hogy megszólítanak a gyerekek
vagy a szülők, és elmesélik, hogy milyen pozícióba kerültek; vagy az, hogy
milyen lelkesen vettek részt az iskolai programokon; az, hogy a
Berzeviczy-napokon milyen irodalmi-zenei paródiák születtek, mind-mind kedves
emlékek. Különleges élmény volt az is, amikor az énekkarral először vettünk
részt a „Tavaszi Dalosünnep”-en, vagy amikor az OSZTV döntőjébe jutott
tanulókkal eredményesen szerepeltünk könyvvitelből, statisztikából,
gyorsírásból, és gépírásból. Szóval úgy összességében úgy érzem, hogy igazi
kudarcok nem voltak a pályámon. Én tudtam minden apróságnak örülni.
Nagyon kíváncsi volnék, hogy
milyen volt akkor az iskola?
Az
iskola sokkal zártabb közösség volt, sokkal ambiciózusabbak, tudatosabbak
voltak a diákok. Egy maximum 300 fős létszámú iskola volt a régi Közgazdasági
Szakközépiskola. Ismertük a gyerekeket név, jellem, tanulmányi eredményeik
szerint, problémáikkal és sikereikkel együtt. A tanárok is ismerték egymást. A
napi problémákat meg tudtuk beszélni. Lehet, hogy a gyerekek nem voltak annyira
nyitottak, de fegyelmezettek voltak, próbáltak megfelelni, és mi is próbáltuk azokat
a helyzeteket megoldani, amelyek akkor is adódtak, csak kisebb számban, mint
most. A cél az volt, hogy minden gyerek, aki hozzánk beiratkozott, az érettségi
vizsgát sikeresen letegye. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy diákjaim közül
mindenki sikeres érettségi-képesítő vizsgát tett. Egyszer kaptam egy könyvet
egy kiegészítős tanulótól, annyi volt beleírva: „Köszönet a Tudásért.”
Említette, hogy akkortájt
tulajdonképpen le kellett cserélni, meg kellett újítani a tantestületet.
Milyenek voltak akkoriban a tanárok?
Olyanok
voltak a tanárok, vagy olyanná fejlődtek, mint amilyennek véleményem szerint
egy pedagógusnak lennie kell. Nem mondom, hogy mindenki maradéktalanul tudta
teljesíteni az elvárásokat, de tisztességgel végezte a munkáját. Úgy érzem,
hogy én igényes pedagógus voltam. Alapvető elveim voltak: rend, fegyelem,
munka. Lehet, hogy ez szigorúan hangzik, de ehhez kellett minden pedagógusnak
és diáknak alkalmazkodni. Törekedtünk arra, hogy szakmailag mindenki
maximálisan felkészült legyen. Mindemellett közösségi életet éltünk. Én ezt
nagyon hiányolom manapság. Mi a tantestületben kirándultunk, színházba jártunk,
névnapokat, továbbképzéseket tartottunk. A két szakmai munkaközösség állandóan
azon volt, hogy munkájában az érettségi követelményekhez, és a gazdasági élet
elvárásaihoz mindig igazodjon. Igyekeztem kimenet-szabályozású iskolát
teremteni.
Nagyon kíváncsi volnék, hogy
akkoriban diákok hozzáállása milyen volt? Mennyiben volt más, mint esetleg ma?
A
mait nem tudom. Azt tudom, hogy a diáknak akkoriban a tanulás kötelessége volt.
Amelyik nem volt kötelességtudó, azt igyekeztünk rászorítani. Sokat
foglalkoztunk a tehetséges gyerekekkel, de korrepetálásokat is tartottunk a
gyengébbeknek. A folyamatos, rendszeres munka, számonkérés, meghozta
gyümölcsét. Aki úgy érezte, hogy nem ez a megfelelő szakma számára, az az első
két évben el is ment. Sok szülő szerette az iskola munkáját, szakmai légkörét,
és a gyereküket is ide íratták. Mi, úgy gondolom, szerettük a gyerekeket.
Tartja-e a kapcsolatot a régi
kollégáival?
Természetesen,
tartjuk. Nem napi kapcsolatot, de találkozunk, beszélgetünk. A jelenlegi
iskolaigazgató úr rendszeresen meghív a legfontosabb rendezvényekre,
összejövetelekre, kirándulásokra. Nagy szeretettel gondolok közgázos,
kereskedelmis kollégáimra.
Az osztálytalálkozók révén
tartja-e a diákokkal a kapcsolatot?
Az
osztálytalálkozók nagyon érdekesek. Nekem egyetlen osztályom volt pályakezdő
koromban, velük természetesen ötévenként találkozunk. Van néhány régi osztály,
ahol a még élő szaktanárokat is meghívják a találkozókra. Mindenhol találkozunk
tanítványokkal. Kis unokám szokta is mindig mondani, mivel együtt nyaralunk: „Mama,
Te ma még nem találkoztál senki ismerőssel?” Az ország minden részén vannak
tanítványaim.
Nagyon érdekelne, mit tart
fontosnak az életben?
Az
egész élet arról szól, hogy becsülettel, tisztességgel helyt kell állni. Mikor
mi adatik. Gyerekként a tanulás a legfontosabb, tanárként a munka, szülőként a
gyerekek nevelése, nagymamaként az unokák nevelése, gyerekeim segítése,
feleségként a férj támogatása. Az alapvető erkölcsi, emberi értékeket meg kell
tartani, s ezeket tovább kell adni.
Irén néni, mire hívná fel a
diákok figyelmét?
Csak
annyit szeretnék mondani, hogy mindenki, aki a jövőét tartja szem előtt
kitartóan dolgozzon, tanuljon céljai eléréséért. Tanulja meg tisztelni,
elfogadni a másikat, örüljön a sikereknek és okuljon a kudarcokból.
Elhoztam
egy nagyon aranyos kis oklevelet, amelyben örökös taggá választottak a
Komárom-Esztergom megyei Középiskolai Igazgatók Közösségébe, amikor nyugdíjba
mentem.
Egy
idézetet fontosnak tartok, amely humoros formában összefoglalja az igazgatói
tevékenység lényegét: „Eme nemes személy a fenti kitüntetésre azzal vált
érdemessé, hogy sok éven keresztül viselte, tűrte fenntartója szorongatását.
Kiállta a képviselők döntéseinek megpróbáltatását, hallgatta kollégái,
beosztottjai minden panaszát, nyűgét, intrikáját. Kiállta a NAT próbát, a
pedagógiai programok variációit, az oktatási törvény változásait, a leköszönő
és helyükbe lépő új eszméket hirdető oktatási miniszterek elképzeléseit, s
mindezekbe nem pusztult bele. Megélt OKJ-t, OPI-t, GAMESZ-t, OKSZI-t, OKÉV-et,
és ki tudja még mennyi fránya intézményt. Nyakig ásta magát a gazdaságba, s
lett menedzser, tanár, munkajogász, pályázati felelős, rendfenntartó, lelki
szemetesláda, és szigorú vezető, ki mindenhol hittel és teljes szívvel
képviselte iskoláját”.
Az
igazgatói munka és a tanári pálya nekem tényleg nagy gyönyörűség volt.
Köszönjük
szépen az interjút!
Készítette:
Juhász
Fanni 12. E osztályos tanuló
Császár
Renáta tanár
Péter
Vilmos tanár
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

IV. Esztergomi Pályaválasztási Kiállítás
2026. november 26-án 9 órakor nyitja meg kapuit a IV. Esztergomi Pályaválasztási Kiállítás a Suzuki Arénában. A rendezvényen bemutatkoznak a megyei és az esztergomi járás középiskolái, a duális képzésben résztvevő vállalatok, az ágazati képzőpontok, és a pályaorientációs konzultációra is nyílik majd mód.
2026. nov. 17.
Tarján Richárd Gábor

Éremeső Tatabányán
Tovább folytatódott a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola alapításának 50. évfordulójára szervezett versenysorozat. A szerdai napon, 2026. november 11-én a vendéglátásé és a turisztikáé volt a főszerep.
2026. nov. 13.
Tarján Richárd

Emlékstaféta A lengyel függetlenség napján
2026. november 11-én, A lengyel függetlenség napján szervezte meg az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat a függetlenségi váltófutást középiskolások részére. Iskolánk tanulóit Molnár Péter testnevelő kísérte el a rendezvényre.
2026. nov. 12.
Tarján Richárd