Hírek
2024. máj. 6.
Tarján Richárd
Iskolai ballagás
Az iskolai ballagási ünnepségre 2024 május 3-án került sor. Az idei tanévben két szakmai (3/11/K) és egy érettségi (KK/13) előtt álló osztály ballagott osztályfőnökeikkel. A ballagás főszervezője Csortos Katalin, az irodalmi műsor összeállítója Császár Renáta volt.
Az ünnepség megkezdése előtt a diákok elfoglalták a részükre kijelölt tantermeket az első emeleten. Itt a hozzátartozók és az ismerősök átadhatták a virágokat és ajándékokat, majd megkezdődött az utolsó osztályfőnöki (negyed)óra.
A kicsengetést követően a ballagási menethez az igazgatói iroda előtti aulában csatlakozott az iskola vezetősége a zászlóvivőkkel.
A ballagók az iskola folyosóin és az iskola előtti sétányon, a búcsúztató diákok sorfalán keresztül jutottak el a búcsúztató helyszínére.
Az ünnepséget Krucsó Pálma szavalata nyitotta, aki Szabó Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak című versét adta elő.
Az alsóbb évfolyamok nevében Korpádi Ivett Csenge és Ádám Anna köszönt el az ünnepeltekről. A végzősök képviseletében Kövecs Dorina Rebeka mondott beszédet, majd Garabuczi Levente egy Reményik-szavalattal búcsúzott.
Az irodalmi műsort Szegi Ottilia igazgató asszony ünnepi beszéde zárta.
Majd a jó tanulmányi eredményekért, közösségi munkáért és versenyeredményekét járó jutalomkönyvek kiosztásával ért véget az iskolai ballagás.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Országos röplabdabajnokságon tanulóink
2024. május 10. és 12. között rendezték meg Kecskeméten a Dr. Tarnawa Ferdinánd Országos Fiú U20 Röplabda Bajnokságot. A háromnapos tornán az országos teremröplabda bajnokság első osztályának élén álló hat csapat mérte össze tudását.
2024. máj. 14.
Tarján Richárd
Rendkívüli felvételi eljárás (pótfelvételi eljárás)
Iskolánk rendkívüli felvételi eljárást hirdet a még be nem töltött tanulói helyekre 2024. május 6-22. között. A rendes felvételi eljárásban elutasított tanulókat és szüleiket levélben is értesítettük ennek lehetőségéről.
2024. máj. 6.
Tarján Richárd
Végleges felvételi lista
Tisztelt Érdeklődők! Elkészült a végleges felvételi lista. Az iskolánkba felvételt nyert diákok oktatási azonosítójukkal szerepelnek ágazatonként a listán.
2024. máj. 2.
Tarján Richárd